Ezek a BVE szabványok határozzák meg a gurulási hangokat a pályán, hozzásegítve a felhasználókat, hogy azt az élményt kapják a BVE-ben, mint amit a pálya fejlesztője megálmodott, tekintet nélkül arra, hogy melyik vonat melyik útvonalon fut. A BVETSS egy kezdeményezés, amely a játékélmény növelését célozza. A fejlesztése a Rail Sim Routes UK és a Train Sim Central közötti együttműködés ereménye.

Bevezetés a BVE Pályahang Szabványba
Ez a lap azért készült, hogy megismertesse a BVE Pályahang Szabványt, eredeti nevén a BVE Track Sound Standard (BVETSS)-t. Az eredeti cél az volt, hogy ennek segítségével meggyőzzék a nyugati vagy angol alapú BVE útvonalak és járművek készítőit az új szabvány használatáról, melynek segítségével még több BVE kiegészítő hallható és élvezhető úgy, ahogy a készítőjük megálmodta, még akkor is ha a pályákon a meghatározottól eltérő járművekkel játszunk, ami a múltban meglehetősen furcsa eredményt nyújtott a hangok szempontjából. A BVETSS ennek a problémának a megoldására készült és a nyugati BVE fejlesztők döntő többsége elfogadta használatát.
Ha ennek az oldalnak az elolvasása után szeretnél csatlakozni azokhoz a BVE fejlesztőkhöz akik pálya- vagy járműépítéshez használják a BVETSS 1.0 szabványait, akkor használd az itt található banner-t vagy linket a letöltési linkjeidnél, segítve ezzel ezen szabványok mások általi megismerését és elterjedését. Megjegyzés: ahhoz, hogy használd ezt a banner-t, egyszerűen kattints rajta a jobb egérgombbal, majd válaszd ki a Kép mentése más néven opciót és mentsd el a merevlemezedre!


BVE Pályahang Szabványok
Minden BVE-ben használt vonatnak vannak futási hangjai, melyek megmutatják, hogy különböző pályatípusok esetén mit hallunk vezetés közben. Ez azt jelenti, hogy a hallott pályahangokat a jármű határozza meg inkább, nem pedig az útvonal. Például ha az útvonalon vannak olyan szakaszok, amiknél a sínek illesztéses módszerrel épültek és a futási hangok a járműnél nem tartalmaznak ilyen – mondjuk zakatoló – hangokat, lehet, hogy úgy fogod hallani, mintha hegesztett pályán menne a vonatod. Ebből következik, hogy ha olyan járművet használsz ami nem lett felkészítve erre, kisebb lesz a játékélmény, sokszor hallhatsz futás közben nem a pályának megfelelő hangokat. A BVE Pályahang Szabvány ezt a problémát küszöböli ki.
A Rail Sim Routes UK és a Train Sim Central közösen vállalta az úttörő szerepet, hogy bevezesse ezeket a szabványokat, és az összes útvonalukat és járművüket átalakították ennek megfelelően, valamint a jövőben építeni kívántakat is a szabványokat figyelembe véve szándékoznak kialakítani. Ennek köszönhetően bármelyik járművüket bármelyik pályájukon használva mindig megfelelő hangokat fogsz hallani.
Futáshangok besorolása
Az alábbi lista nagyrészt lefedi a vasúti pályákon használt síntípusokat, tartalmazza a hozzájuk tartozó RunX.wav file-nevet, amit a járműnek le kell játszania.
Pálya futás szám | Jármű .wav file | Leírás |
0 | Run0.wav | Illesztéses sín fa talpfán |
1 | Run1.wav | Illesztéses sín betonaljon / nagysebességű vonalon a szél zajával |
2 | Run2.wav | Hegesztett sín |
3 | Run3.wav | Hegesztett sín – alagútban vagy híd alatt / hídon |
4 | Run4.wav | Illesztéses sín fa talpfán – alagútban vagy híd alatt / hídon |
5 | Run5.wav | Elhaladó vonat hangja hegesztett sínen |
6 | Run6.wav | Hegesztett sín acélhídon |
7 | Run7.wav | Elhaladó vonat hangja illesztéses sínen |
Fontos információ
A BVETSS a szabványt határozza meg, valamint megmutatja, hogy milyen futási hangot kellene társítani a különböző file-nevekhez. Nem ad licenszjogot a BVETSS kompatibilis járművek futási hangjainak szabad felhasználásához. Ha nem tudod rögzíteni saját magad az általad készített jármű összes futási hangját ahhoz, hogy eleget tegyen a BVETSS szabványoknak, akkor minden esetben engedélyt kell kérned azon járművek készítőitől, ahonnan hangot szeretnél átvenni a saját járművedhez. A járművek készítőinek neve és elérhetősége szinte minden esetben szerepel a jármű úgynevezett readme file-jában, vagy pedig megtalálod azon a honlapon, ahonnan letöltötted.
Visszajelzés
Ha bármilyen kérdésed felmerül a BVE Pályahang Szabvánnyal kapcsolatban, keresd meg e-mail-ben a kidolgozókat az anthony-b kukac railsimroutes pont co pont uk címen, vagy írj levelet nekünk!
Az eredeti angol nyelvű szöveg itt található: https://railsimroutes.net/bvetss