openBVE 2 demó

A mai napon Michelle nyilvánosságra hozta a jelenleg még openBVE 2 néven ismert, de hamarosan újrakeresztelésre kerülő vadonatúj szimulátor előzetes demóját. Fontos tudni, hogy ez nem egy végleges program, csak egy előzetes bemutató változat, nem támogatja a vonatok, az animált objektumok, a köd és a háttérkép használatát és támogatás sem áll rendelkezésre hozzá.

A demó a tapasztalt játékosok és a fejlesztők számára készült, kezdő játékosoknak és informatikában kevésbé jártas felhasználóknak nem ajánlott. A program jelenlegi állapotában nem alkalmas érdemi játékra, kizárólag bemutató célt szolgál.

Az új program moduláris rendszerű lesz, csak a legfontosabb funkciók lesznek beleépítve, minden más pedig beépülők (pluginek) használatával fog történni, így például az objektumok, a hangok vagy a biztonsági rendszerek működtetése.

A pályaépítők számára fontos, hogy megszűnik a korábbi nullás sínhez viszonyított objektumelhelyezés, ehelyett egy képzeletbeli két dimenziós rácsszerkezetben lehet majd elhelyezni a tereptárgyakat. Megszűnik ezzel az a korlátozás is, hogy azok az objektumok, amelyek mellett már elhaladtunk láthatatlanná válnak, így ezek után ha hurok alakban építjük a pálya egy részét, akkor látni is fogjuk azt a vágányrészt és terepet, amin már egyszer áthaladtunk a hurokba behaladáskor – anélkül, hogy azt újraépítenénk.

Szintén a pályaépítők számára fontos, hogy az új programban tetszőleges számú, összekapcsolt vágányt használhatunk majd, szemben az openBVE 1 egyetlen aktív vágányával.

Az új szimulátor az eltérő technikai megvalósítás kapcsán vélhetően jelentősen gyorsabb lesz az openBVE 1-nél.

Az openBVE 2 demója letölthető az openBVE honlapjáról. Letöltés után csomagoljuk ki a .zip fájlt egy új mappába (ne az openBVE mappába), majd az openBVE 1-es mappánkból másoljuk át ide a következő .dll fájlokat: SDL.dll, Tao.OpenGL.dll és Tao.SDL.dll. Az openBVE 2 mappájában találunk majd egy settings.cfg nevű fájlt, ebben lehet a beállításokat módosítani és itt tudjuk beállítani az indítandó pályát is. Menet közben a nyíl, a W-A-S-D és a Page Up-Page Down gombokkal lehet irányítani a kamerát. A Shift, CTRL vagy ALT gomb megnyomásával gyorsabb mozgást tudunk elérni. Induláskor a pálya első .Stop parancsánál találjuk magunkat.

Michelle készített néhány képernyőmentést a demó programmal a Ferrovia Genova-Casella pályáról, ezeket itt találjátok.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.