openBVE 1.2.8 és a program jövője

Ma megjelent az openBVE új stabil változata, az 1.2.8. Ennek a verziónak a fejlesztése során az elsődleges cél a teljesítménynövelés volt, ami meg is valósult. A tesztelők visszajelzése alapján a képfrissítés 10% és 900% közötti mértékű növekedést mutat, a pontos érték függ a számítógéptől és az adott pályától, vonattól is.

Az 1.2.8-as változat megjelenésénél is izgalmasabb az, amit Michelle a projekt jövőjéről ír. Eszerint mivel az openBVE 2 fejlesztése idáig lassan haladt, az openBVE pedig folyamatosan fejlődött a jövőben a program készítői elsősorban az openBVE továbbfejlesztésére koncentrálnak, az openBVE 2 projekt leáll. A cél, hogy a jelenlegi openBVE-t kis lépésenként fejlesztve érjenek el komoly előrelépést.

Ennek első jele, hogy megjelent egy 1.2.9-es verziószámú fejlesztői programváltozat, ami jelentős módosítást hoz a program életében: korábban a BVE4 kompatibilitás miatt cél volt a BVE4-hez írt pluginokkal való együttműködés. Ez a cél be is teljesült, az openBVE már régóta támogatja ezeket a pluginokat. Mostanában a közösségből egyre nagyobb igény mutatkozik a platformfüggetlen pluginokra és a fejlesztés is ebbe az irányba megy: az új rendszer, ami az 1.2.9-es verzióban debütál már a .NET alapú pluginokat támogatja, amelyek magához a programhoz hasonlóan minden ismert operációs rendszeren futnak módosítás nélkül.

Ez a fejlesztési irány újabb kapukat nyit meg, ezután a Linuxot használók is élvezhetik majd a pluginok előnyeit és így teljes értékűen használhatják az openBVE-t. Itt kell megemlíteni, hogy a közelmúltban készült egy leírás az openBVE friss változatának használatáról Ubuntu 10.04 rendszeren, ez phontanka honlapjáról tölthető le.

Felhívjuk a felhasználók figyelmét, hogy az openBVE 1.2.9 jelenleg fejlesztés alatt áll, használatát csak fejlesztőknek  javasoljuk, játékhoz a stabil 1.2.8-as verziót töltsék le.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.