Közlemény

A TV2 2011. november 5-én sugárzott Magellán című műsorában a vasúti balesetekről szóló riportban (http://tv2.hu/magellan/video/fekete-ev-a-vasuton) egy vasúti szimulátor volt látható, amelyről azt állították, hogy „a vasúttársaság a Dunaújvárosi Főiskolával karöltve egy programot, egészen pontosan egy szimulátort dolgozott ki, a megelőzés jegyében”.

A BVE Klub ezúton ad tájékoztatást arról, hogy a nevezett riportban látható program az openBVE nevű vasúti szimulátor, amely bárki számára ingyenesen letölthető a http://trainsimframework.org honlapról, és amelyet elsősorban játék céljára egy nem magyar állampolgárságú programozó készített.

Megjegyezzük, hogy a program nyílt forráskódú, tehát hozzáértő személyek az alapprogramot komolyabban is tudják módosítani. Azonban a műsorban látható módosításokhoz (a vasúti sínekre objektumok elhelyezése) nem kíván programozói képességet és ismereteket, ezt a műveletet bárki könnyedén elvégezheti, így a műsorban nyilatkozó főiskolai hallgató is könnyedén megtehette. A játékhoz készített vasúti jármű fizikai tulajdonságait is hasonlóképpen, könnyedén bárki tudja módosítani.

A műsorban az openBVE-hez készített Budapest-Mende vonalszakasz volt látható, amelyet Losonczy Ádám, a BVE Klub tagja épített. Ez a vonalszakasz a BVE Klub honlapjáról letölthető (http://bve.hu/?page_id=202).

Mindezek alapján hangsúlyozzuk, hogy a műsorban látható szimulátort és a bemutatott vasúti pályát nem az ott nyilatkozó diák és „kollégái” készítették, ők legfeljebb csak módosították azokat.

Budapest, 2011. november 15.

http://bve.hu/

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.