Új OpenBVE verzió jelent meg (1.4.3)

Több, mint egy év telt el az OpenBVE 1.4.2-es változatának megjelenése óta. Emlékszünk talán erre az időre: Michelle 2012 májusában jelentette be, hogy felhagy a program fejlesztésével és leállítja a hivatalos honlapot. Ennek hatására intenzív beszélgetés indult a BVE WorldWide fórumon az OpenBVE további sorsát illetően, sokan sokféle javaslattal éltek. Akkor a program körüli sürgető teendőket a programozócsapat egyik tagja, Odakyufan vállalta magára, ő akkor azt mondta, hogy az éppen szükséges teendőket elvégzi, de nem biztos benne, hogy hosszú távon is vállalja a program gondozását és továbbfejlesztését.

Emiatt nagyon fontos, hogy most egy év elteltével új változat jelent meg a programból, még ha az elsősorban hibajavító kiadás is. A verziószáma 1.4.3 és a hivatalos honlap szerint a következő változásokat tartalmazza:

  • hibajavítás: egyes videokártyáknál a 3D vezetőfülkékben egyes felületek véletlenszerűen fehér vagy fekete színben jelentek meg
  • hibajavítás, pályaépítők számára: egyes animált objektumok helytelen tájolással jelentek meg ha a .Freeobj parancsban forgatás volt beállítva (tetszőleges irányú)
  • hibajavítás, objektumépítőknek: a Cylinder paranccsal létrehozott testek végén a fedőelem nem jelent meg ha a sugarának értéke negatív szám volt

Az OpenBVE 1.4.3 letölthető a program hivatalos honlapjáról.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.